Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.
Július elsején indul az online árfigyelő adatbázis. A Gazdasági Versenyhivatal, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott munkacsoport – az Agrárminisztérium képviselőivel együtt – ma azokkal a kiskereskedelmi láncokkal egyeztetett, amelyek kötelezően csatlakoznak majd az online árfigyelő adatbázishoz. A megbeszélésen elhangzott: a rendszer készen áll a tesztelésre. A vonatkozó sajtóközlemény szerint a kiskereskedelmi cégek képviselői elmondták, hogy mindenben támogatják a rendszer elindulását és megkezdik a teszteléshez szükséges adatok feltöltését, annak érdekében, hogy elindulhasson a rendszer július elsején.
Egy friss közleményt tett közzé az amerikai igazságügyi minisztérium, melyben arról tájékoztattak, hogy vádemelést történt az Apple egy korábbi szoftvermérnöke ellen, aki állítólag ellopta az Apple önvezető autós technológiáját és kiszivárogtatta egy kínai önvezető autós cégnek - írja a CNBC.
KiberPajzs néven közös oktatási és kommunikációs együttműködést indított a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, az NMHH, az NBSZ-NKI, illetve az ORFK, melyhez az Igazságügyi Minisztérium korábbi bekapcsolódását követően ma a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága is csatlakozott. A digitális pénzügyi bűnözők elleni közös aktív fellépés elengedhetetlen, hogy az ügyfelek az érzelmi manipulálására és a megtévesztésére alapuló csalási mintázatokat felismerjék. A KiberPajzs együttműködés alapító és csatlakozó szervezetei a pénzügyi tudatosság erősítése, a kiberkockázatok minél hatékonyabb kezelése érdekében fogtak össze.
Az amerikai elnök hivatala, a Fehér Ház politikai indíttatású támadásnak minősítette a republikánusok szerdai bejelentését, miszerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) birtokában van egy dokumentum, amely Joe Biden érintettségéről szól alelnöki idejéből egy megvesztegetési üggyel kapcsolatban.
Az amerikai kormányzati szervek vizsgálatot indítottak annak feltárására, hogy a Goldman Sachs milyen szerepet játszott a Silicon Valley Bank márciusi forrásbevonási kísérletében, és az ezt követő csődjében – írja a Bloomberg.
Oregon kormányzója, Tina Kotek arra utasította az államot helyi idő szerint csütörtökön, hogy szerezzen be több évre elegendő készletet a leggyakrabban használt abortusztablettából, mivel attól félnek, egy bírósági döntés szigoríthatja a gyógyszerhez való hozzáférést.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a terhesség-megszakításra használt legelterjedtebb gyógyszer hatósági engedélyét, de öt napot adott az alacsonyabb szintű bíróságnak, hogy felülvizsgálja korábbi döntését.
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytat több, állítólag titkos amerikai dokumentum kiszivárgása miatt, amelyek a közelmúltban kerültek fel a közösségi médiára - írja a Sky News.
A Fővárosi Törvényszék után a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a Ryanair azonnali jogvédelem iránti kérelmét, így a fogyasztók megtévesztése miatt kiszabott 300 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie - írj az Igazságügyi Minisztérium.
Az infláció letörése érdekében fogyasztóvédelmi intézkedésekről egyeztetett Varga Judit és Nagy Márton - közölte az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kedden. Sok konkrétum a találkozó utáni közleményben viszont nincs, a szokásos kommunikációs panelek mellett a már ismert árfigyelő, árösszehasonlító eszközökről esik benne szó.
Megtartotta első választási nagygyűlését Donald Trump volt amerikai elnök a texasi Wacóban. A politikus beszédében kiemelt helyet szentelt az ellene folyó büntetőeljárásoknak, és kijelentette, hogy egyetlen nap alatt le tudná zárni az ukrajnai háborút - írja az Euronews.
Csak néhány nap telt el a hivatalos indulás óta, de a Google mesterséges intelligenciája, a Bard, már most "lázadozik" alkotói ellen - írja a Futurism.
A Credit Suisse és az UBS is azon bankok között lehet, amelyeket az amerikai igazságügyi minisztérium az orosz oligarchák érdekében kijátszott szankciók miatt vizsgál – írja a Bloomberg az ügyet közelről ismerő forrásokra hivatkozva.
Az Igazságügyi Minisztérium kidolgozta a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló rendeletet. A tervezet szerint az orosz-ukrán háborúra hivatkozva újabb 180 napig maradnának meg az Orbán Viktor vezette kabinet különleges jogkörei.
Az amerikai hatóságok vizsgálják a Silicon Valley Bank összeomlását a tisztségviselők visszaélései miatt, beleértve azt is, hogy a vezetők részvényeladásai megsértették-e a kereskedési szabályokat, írja a Bloomberg.
A Goldman Sachs volt bankárát, Roger Ng-t csütörtökön 10 év börtönbüntetésre ítélték a malajziai 1MDB állami vagyonalapból származó dollármilliárdok elsikkasztásában való közreműködéséért – írja a Reuters.
Kidolgozta e-ügyintézési javaslatait a Nemzeti Választási Iroda, amelyek célja a választási eljárás modernizálása és az ügyintézés megkönnyítése az ügyfeleknek, valamint a választási szerveknek - közölte az NVI szerdán.
A múlt héten derült ki, hogy a kormány az uniós források felszabadításához egy éven belül negyedjére is átírja a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó szabályokat.